
A reggeli a nap legfontosabb érkezése, ez a buggyantott tojásos toast (amit Eggs Benedictként is ismerhetünk) pedig biztosan eltelít majd energiával.
2 darab tojás
2 l víz
50 milliliter ecet
2 szelet sonka
2 kanál majonéz
1 darab zsemle
1 darab paradicsom
1 kevés rukkola
1 kevés vaj
1 kevés só
1 kevés őrölt fekete bors (őrölt)
Vágjuk félbe a zsemlét és pirítsuk meg.
Mossuk meg a paradicsomot, majd vágjuk nagyobb szeletekre.
Mossuk és szárítsuk meg a rukkolát.
Kenjük meg a zsemlét vajjal, majd tegyünk rá egy szelet paradicsomot, sonkát és egy kis rukkolát.
Készítsük el a buggyantott tojást: Forraljunk vizet, tegyünk bele egy kis ecetet. Amikor felforrt, vegyük lejjebb a hőmérsékletet.
Törjük fel egyenként a tojásokat.
Kavarjuk meg a vizet, majd az örvény közepébe óvatosan öntsük bele a tojást és főzzük 5 percig.
Vegyük ki a tojást, töröljük meg egy kendővel óvatosan és tegyük a zsemlére. Ismételjük meg a folyamatot a második tojással is.
Tálaljuk majonézzel vagy hollandi mártással.